Húsvéti kaktusz

A húsvéti kaktusz az egyik legnépszerűbb kaktusz hazánkban és nemcsak húsvét környékén. Népszerűségét elsősorban gyönyörű változatos színű virágainak köszönheti és annak is, hogy a levelei nem szúrnak, akárcsak a karácsonyi kaktusz esetében. A kaktuszok egyébként is szívesen tartott növények, mivel túl nagy gondozást és törődést nem igényelnek. Sokan szívesen tartják őket és nemcsak a kaktuszgyűjtők között. Ezek a növények pedig még a kaktusz feng shui szerint is tarthatóak a lakásban.

Epifita kaktuszok, melyek Brazília trópusi- szubtrópusi vidékeiről származnak, ahol az őserdő fáin élnek. Kis termetűek, melyek jellemzően 30 cm nagyságúra nőnek meg.

Húsvéti kaktusz jellemzői

Nagyon hasonló a karácsonyi kaktuszhoz, de annak a levelei cakkozottak, a virágai pedig hosszúkásak. A húsvéti kaktusz virágai csillag alakúak és a levelei gömbölyűek. Virágai tavasszal – húsvét környékén – nyílnak és akár 5-6 hétig is megmaradnak.  Levelei növekedéskor kezdetben felfelé törnek, majd csüngeni kezdenek.

Virágait jellemzően március végétől hozza, melyek lehetnek fehér, rózsaszín vagy vörös árnyalatúak egyaránt. 35-45 cm-nél nem nő magasabbra.

Húsvéti kaktuszok nevelése, gondozása

  • talajigény

A mészben szegény, jó víz elvezetésű, laza, levegős földkeverék az ideális számára. Ehhez vagy készen vásárolható kaktuszföld a legjobb vagy tőzeges virágföld és homok keveréke (3-1 arányban) házilag.

  • vízigény

Kicsivel több vizet igényel, mint általában a kaktuszok, főleg a növekedési időszakban. De ne öntözzük túl és pangó víz se álljon alatta. Érdemes esővízzel vagy lágy vízzel felülről öntözni. Két öntözés között hagyjuk, hogy a földje teljesen kiszáradjon, de mértékletesen szabad csak locsolni, különben elrothadhatnak a gyökerei. A virágzás elmúltával ismét csökkenteni kell a locsolás mennyiségét.

  • páratartalom

A magas páratartalom kedvező számára, ezért érdemes gyakran permetezni, vagy nedves kavicsrétegre állítani a cserepét.

  • tápoldatozás

A növekedési és a virágzási időszakban kéthetente egyszer ajánlott kaktusz tápot is adni neki.

  • helyigény

A világos, napfényes, meleg helyeken érzi igazán jól magát. Tavasszal és nyáron kitehetjük a szabadba: erkélyre vagy nyitott verandára, tornácra, de tűző naptól védett, hűvösebb helyen egyaránt.

  • teleltetése

Csak akkor virágoznak, ha hidegben teleltetjük. Télen (októbertől február végéig) hűvös, de világos helyen tartsuk, ahol a hőmérséklet 10– 15°C körül van.

  • átültetése

Amennyiben a gyökerei már kijönnek az ültető edény vízelvezető nyílásán, mindenképpen javasolt az átültetése. A fiatalabb növények esetében évente vagy kétévente, az idősebbek esetében négy-ötévente. A szükséges átültetés tavasszal javasolt.

  • szaporítása

Hajtásdugványozással történik, ha a növény elvirágzott. 2-3 szárrész levágásával, melyeket 1-2 napig hagyni kell, hogy a sebek beszáradjanak. Ezután kell földkeverékbe (homok, tőzeg és virágföld keverékébe) tenni és hagyni, hogy meggyökeresedjen (2-3 hét). Ezt követően átültethető nagyobb kaktusz cserépbe.

  • kártevői

A takácsatkák és a pajzstetvek is megtámadhatják. Szabadban tartva pedig a meztelen csigák okozhatnak benne kárt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kaktuszf%C3%A9l%C3%A9k

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom