Tartalomjegyzék
A kaktusz cserép a kaktuszok ültetésének vagy átültetésének egyik fontos kelléke. Bár azt gondolhatnánk, hogy ehhez bármilyen edény, cserép vagy tál megfelelő, ez azonban nem így van. Annál is inkább, mivel a kaktuszok alapvetően nem igényelnek nagy gondozást, de az öntözésük nagyon meghatározó. Nemcsak a növény fejlődésére, de akár annak a tönkretételére is. Mert bár rendkívül igénytelenek, de túlöntözéssel súlyos – akár visszafordíthatatlan – károkat okozhatunk nekik. Emiatt nagyon fontos a megfelelő ültető edény megválasztása.
A kaktuszok hazánkban is nagy népszerűségnek örvendenek – és nemcsak a gyűjtők körében. Ezek a jellemzően Dél- és Közép-Amerikában őshonos növények itthon is sok háztartásban megtalálhatók. Bár itthoni körülmények között jellemzően dísznövényként tartjuk, és sok növény így nem hoz virágot. Ennek ellenére szívesen tartjuk főleg igénytelensége miatt.
Kaktuszok ültetése
Főleg akkor van rá szükség, ha kinőtte az edényét. Ez leginkább akkor látszik, ha a gyökerei már kijönnek a cserép alsó vízelvezető nyílásain. Vagy akkor is sor kerülhet átültetésre, ha a növényt valamilyen betegség támadta meg. Tél végén, tavasz elején érdemes nekilátni.
TIPP: Átültetésnél mindig használjunk kesztyűt, de a kutyatej kaktusz átültetése esetében még védőszemüveg is ajánlott.
Átültetés lépésről lépésre:
- A cserép megkocogtatásával válasszuk el a földlabdát az edény falától, így könnyebben kiemelhető a növény.
- Majd távolítsuk el a földet a gyökerekről.
- Az új ültetőedény aljába szórjunk kavicsokat vagy cserépdarabokat, majd töltsük fel a kaktuszföldből úgy, hogy a gyökérlabda elférjen benne.
- Majd helyezzük bele középre a kaktuszt, vigyázva arra, hogy ne kerüljön mélyebbre, mint ahol korábban volt.
- Ezután töltsük fel a földdel és óvatosan nyomkodjuk le.
- 2-3 nap elteltével locsoljuk meg először, mivel a friss földből elegendő nedvességet tudnak a gyökerek felszívni.
A kaktuszokat – ha nem betegek és nem nőtték ki a táljukat – elegendő háromévente átültetni.
Milyen a jó kaktusz cserép
Ha nem új cserépbe ültetjük, akkor a már meglévőt alaposan tisztítsuk meg, hogy semmilyen fertőzés ne kerülhessen át az újonnan belekerülő növényre. Mossuk ki szappanos vízzel, majd öblítsük le és hagyjuk lecsepegni.
Érdemes laposabb, nagyobb felületű edénybe tenni, mely legjobb, ha cserépedény. Ha több növényt is szeretnénk ültetni bele, akkor ennek megfelelően nagyobb kaktusz tál vásárlása javasolt.
Ezeket kertészetekben, lakberendezési áruházakban, virágüzletekben is meg tudjuk vásárolni, de akár interneten is rendelhetjük.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kaktuszf%C3%A9l%C3%A9k
Vissza a kategória cikkeihez